Skip to main content

Jövökép (’22-10-31)

Hatalmas élmény volt számomra, hogy idén már én is részt vehettem annak az előadássorozatnak a szervezésében, amiről tavaly még csak másoktól hallottam. Ebben nagyon nagy szerepet játszott az, hogy beléptem a Szentágothai János Szakkollégiumba, hiszen a programsorozat a Szakkollégium szervezésének keretein belül zajlhatott le. Mivel már négy évet eltöltöttem az egyetemünkön, nem csoda, hogy könnyedén […]

Irány a PTE! (’22-10-24)

ÚJVÁRI Zsombor beszámolója Irány a PTE! Kultúrfeszt élménybeszámoló 13kor érkeztem  az Expo Centerbe, ekkor már a folyosók is tömve voltak emberekkel, általános iskolások, gimnazisták, egyetemisták, de sok szülő és más érdeklődő is volt. Talán a legtöbb ember a karok termében volt, ahol a különböző szakokkal és intézetekkel ismerkedhettek meg a nézelődők. Frissítő érzés volt válaszolni […]

KATUSOS Közgyűlés (’22-10-19)

  Csatolom a Katus Klub mai (2022.X.19.) közgyűlésének jegyzőkönyvét. A legfontosabb információk ebből: Megválasztásra került a Klub új vezetése: az elnöki tisztségben Vörös Zsolt maradt, alelnökségre Pusztai György lépett fel, a program-koordinátori feladatokat Sághy Viktória fogja ellátni, még jegyzőnek Kovács Dániel lett megválasztva. Most pénteken (október 21-én) 19 órától kerül sor csapatépítő tréningünkre, a szakmai vacsora „menüje” pizza. Kérem, aki szeretne részt venni az eseményen éjfélig, […]

Fizikus Társas Est (’22-10-04)

Már évek óta nagy sikernek örvend a JEGES Károly Fizikus Kutatói Klub, azaz a Mafihe társas estje: szóval ez a félév sem telhetett el nélküle. Október elején került megrendezésre a most már hagyománnyá vált közösségi rendezvényünk. A résztvevők délután 6 órától kezdve kapcsolódhattak be az eseménybe. Készültünk mi is társasjátékokkal, de több résztvevő is elhozta […]

TAGFELVÉTELI GONDOK (22-10-09)

Megkerestetek. Vasárnap, ebéd után. A gond nagy: ég a ház! A KATUSOS pályázók egy részét elutasította a TAGFELVÉTELI BIZOTTSÁG. (A már Kutatói Klub tag jelentkezőket ugyanis fel szoktuk venni;-) ) Márpedig ez a bizottság legitim, autonóm és a tag alkalmasságáról dönteni diszkrét joga. CSAK az alapító okiratok rendelkezései kötik a kezüket. Munkájukat jól végzik. MI […]

ÚJ SOROZAT (22-10-09)

Mint minden tudományterület, a történelem jövője is nagyban függ eredményei népszerű-tudományos interpretációinak sikereitől. A Szentágothai Szakkollégium különösen jól eső érzéssel fogadva a Katus László Történész Kutató Kör október 6-i közleményét, megkereste a történészek vezetőit, hogy havonta – kéthavonta, előre egyeztetett menetrend szerint egy egy évfordulóhoz kötötten cikket írjanak. A Szakkollégium a közleményeket a honlapján nyilvánosságra […]

Aradi vértanúk (22-10-06)

„A magyar nép hazájáért tett 13 szolgálat” „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.” (Aulich Lajos) Mit is ünnepel a magyarság október 6.-án? Miért is fontos megemlékeznünk erről a 173 évvel ezelőtti napról? Aulich Lajos, az aradi vértanúk egyikének utolsó szavai […]

Kutatók Éjszakáján (22-09-29)

Idén ismét megrendezésre került a PTE Természettudományi Karán szeptember utolsó hétvégéjén a Kutatók Éjszakája, amely egy tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére szóló országos esemény sorozat. A Kutatók Éjszakája első sorban azért jött létre, hogy szórakoztató előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhessen a tudomány világával. Idén a Szentágothai János Protestáns […]

JEGES Károly KK, fizikusok (22-09-14)

KVÍZEST. Megkezdődött egy újabb félév és a MaFiHE és a JEGES Károly KK elnöksége sem tétlenkedik. A tavaszi félévben nagy sikernek örvendő kvízsorozatunkat meghirdettük ősszel is. Vártunk egy hetet, hogy mindenki visszarázódjon az egyetemi körforgásba, majd utána, szeptember 14-én már meg is szerveztük az eseményt. A felépítés a korábbi sémát követte. A PTE Fizika Intézetének […]

Jövőkép Szentágothai-módra (22-09-20)

S a galériában és a kiemelt képen is az elmaradhatatlan Szentágothai-s pogi…   Tanszék neve Készítenek-e kivetíthető előadás anyagot? Mely oktatók vesznek részt a tanszékbemutató előadáson? Tanszéklátogatás időpont (október 12 után) 2022.09.20. (kedd) 18:00 Ökológiai tanszék igen Dr. Horváth Győző Ferenc 2022.09.22. (csütörtök) 18:30 Növénybiológiai Tanszék nem Dr. Hideg Éva tszv egyetemi tanár; Salamonné Dr. […]