Az első előadás 2017. november 22.-én, a Tudásközpontban volt megtartva, Berke Gyula rektor helyettes és Gulyás Tibor HÖOK-elnök beszélgetésével. Az előadás a „Hogyan tovább magyar felsőoktatás?” címet kapta, s több olyan kérdést vitattak meg, mely az egyetem jelenét, jövőjét érintette. Volt szó az egyetem irányításáról. A rektor helyettes úr szerint a központi irányítás nem megfelelő egy ekkora oktatási intézmény fejlődéséhez, szerinte olyanok kezében van a döntés, akik nem értenek hozzá, vagy nem látnak bele az egyetem dolgaiba, mindennapjaiba. Elismerte, hogy kell egy közös pont a felsőoktatás irányításában, de túl nagy teret kapott és ez nem jó irányba tereli a jövőt. Példának hozta az új szakok létrehozását, már meglévők összevonását, eltörlését. Nem csak hosszú és bonyolult a folyamat, de felülről döntik el meg lehet-e tenni, hogyan és mit várnak el. Ez nagyban megnehezíti a fejlődést.

Szó volt még többek között a költségvetési tervekről. A HÖOK-elnök szerint nagyon jó helyzetben van az egyetem, sok támogatást kap, melyet a jövőbe tud belefektetni. Nem csak a felújítások, új eszközök beszerzése, modernizálás, de a diákok, tanárok támogatása, díjazása is nagy szerepet kap.

Hosszabban kifejtett téma volt még a külföldi diákok növekvő létszáma az egyetemen. Ebben mindketten egyet értettek, hogy van jó és rossz oldala/következménye is. Egyrészt örültek, hogy népszerű az egyetem, és külföldön is jó híre van, másrészt féltek, hogy nagyon „elnemzetközisedik”, így a magyar diákok háttérbe szorulhatnak, esetleg nem tudnak megfelelni az igényeknek. Ebből fakadóan kitértek arra, hogy az egyetem nincs felkészülve külföldi hallgatók fogadására, hisz nincs, vagy nehezen elérhetőek a szabályzatok, segédletek angolul, illetve kevés az angolul tudó oktató.

A második és harmadik előadásra 2017. december 1-jén és 8.-án került sor az egyetem Kari Tanácstermében. Az előadó Dr. Hetesi Zsolt fizikus volt, aki a „Fenntartható technológiák és rendszerekről” beszélt. Első téma az ember és a természet kapcsolatáról szólt. Hogyan viszonyult az ember történelme során a természethez, majd hogy tette tönkre szép lassan a bioszférát maga körül. Minden kritikus szegmenst megemlített, melyre hatással van/volt az ember és szinte mindenhol romlott a helyzet az ember fejlődésével párhuzamosan. Ilyen volt például a biodiverzitás vesztés, mely az emberi tevékenység hatására drasztikusan változott. Olyan okokat sorolt fel, mint a vadászat, kémiai szennyezés, élettér vesztés.

Következő témában kifejtette a Föld korlátait, melyet az ember hogy és milyen mértékben használt ki a múltban, használ ki a jelenben, illetve ennek mi lesz a következménye a belátható jövőben. A múlt civilizációk közül példának hozta a Majákat, a Húsvét-szigeteket és Mezopotámiát. Magyarországról az Alföld biodiverzitását, változását hozta példának.

A harmadik előadás témája az energia, energiahordozók és ezek felhasználása volt egy jobb jövő érdekében. Bemutatta, jelenleg miket és milyen mennyiségben használ az emberiség, és hogy ennek a jövőben nem lesz túl jó következménye, ha így folytatjuk. Bemutatta azt is, hogy miként lehetne átállni a jobb, környezetbarátabb energiafelhasználásra, milyen feltételeknek kéne megfelelni, hogy ez teljesülhessen. Végül elmondta, mi mit tehetünk a jövőnkért, a Földért.