Az idei évben is megrendezésre került a középiskolás diákok pályaválasztását segítő Educatio kiállítása Budapesten 2019. 01. 10-12-e között.

A kiállításon mi is lehetőséget kaptunk egy stand állítására az ország többi szakkollégiuma mellett. Ennek köszönhetően a diákok érdeklődhettek tőlünk a szakkollégiumról, hogy pontosan mi is a Szentágothai Szakkollégium, és milyen lehetőségeket /előnyöket biztosíthat a hallgatóknak. Nagyon jó élmény volt ez számunkra, de sajnos azt kellett tapasztalnunk az idei évben is, hogy nagyon sokan még említés szinten sem hallottak a szakkollégiumokról, arról pedig végképp nem, hogy mit is biztosíthat egy hallgatónak.

Nagyon nehéz dolgunk volt idén is:

  • A legtöbb leendő hallgató nem is hallott még a szakkollégium fogalmáról sem.
  • Sajnos nem a saját egyetemünk mellett helyezték el a standot
    • hanem mint tavaly most is az összes egyetem minden szakkollégiumát egy adott standhoz helyezték el a szakkollégium saját egyetemétől messze, így nagyon sok olyan diákkal beszélgettünk, akik sajnos nem is gondolkoznak pécsi továbbtanulásban.
  • Az egyetemtől elszeparálva nincs lehetőségünk annyi diákot/ leendő hallgatót toborozni a szakkollégiumba mint szeretnénk. (és kicsit felesleges szájtépésnek éreztük, hogy leendő debreceni/szegedi hallgatóknak meséljünk arról milyen jó is Pécsen a Szentágothai Szakkollégiumban tagnak lenni.)

Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő években ezen módosítanak és olyan diákokat érhetünk el és beszélgethetünk velük, akik továbbtanulásukat nálunk szándékozzák folytatni.