Skip to main content

„A prostitúció rendőrségi, rendészeti problémái”

 MEGHÍVÓ   A PTE TTK Szentágothai János Szakkollégium „Felső fokon II. – Szexpiaci körséta” kurzus keretében 2012 március 27 napján 18:00 órakor az Ifjúság útja 6. „C” épület V. em. 1. előadójában   „A prostitúció rendőrségi, rendészeti problémái”   Mi a közös bennük 1895. Párizs, 1899. London és 1955. március 21. New York? Miért […]

Read More

Ahogyan versenyt álmodtunk! – Az NTP pályázataink születéséről

A Szentágothai János Szakkollégium transzdiszciplináris kutatóműhely, tagjai számos tudományterületen működnek. Azonban amellett, hogy tudósok, érdeklődő fiatal felnőttek is, akik számos módon fejezik ki önmagukat. Így született meg az az elképzelés, hogy nem-tudományos területeken is bemutatkozhassanak tagjaink. Pályázataink ennek a bemutatkozásnak kívánnak teret adni. Azonban tagjaink olyan sokszínű iskolán kívüli tevékenységet folytatnak, hogy az egyszerűség és […]

Read More

(Kiemelt?) Tehetségpont leszünk?

A nemzeti tehetséggondozó stratégia megvalósításának kiemelt jelentőségű földrajzi pontjai egyben szellemi / gyakorlati műhelyei a tehetségpontok és azok hálózata (Bővebben: Magyar Géniusz Hírportál). E tehetségpontok közé kíván bekerülni – elsők közt a szakkollégiumok közül – a mi szakkollégiumunk is.   Pályázatának űrlapja megtekinthető ITT.

Read More

Konferencia a hazai szakkollégiumok felmérésének eredményeiről

Nemrég zárult a szakkollégiumi akkreditáció. Ehhez kapcsolódott egy kutatás, ami a magyarországi, magukat szakkollégiumnak nevező szervezeteket próbálta feltérképezni. Erről szólt a pénteki (2012 február 24) konferencia a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban. Bár a kutatási eredményeket csak az akkreditáció után értékelték ki, az nincs elkésve, hiszen az akkreditációnak nincs következménye, csupán jelzés értékű mindenki számára. A […]

Read More

Szülőorientációs és Leendő Hallgatói Felkészítő Program 2012

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara és a Szentágothai János Szakkollégiuma Szülőorientációs és Leendő Hallgatói Felkészítő Programot szervez 2012 március 2- május 30. időszakban. A program célja, hogy tájékoztassuk a szülőket és diákokat a mai oktatási viszonyokról és lehetőségekről, a felsőoktatási képzés lehetőségeiről és buktatóiról (pl. kreditek maguk előtt tolása, hirtelen kapott túl nagy szabadság, stb.) […]

Read More

Levegőt!

NTP – SZKOLL-11 – „A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatására” kiírt pályázat összefoglalója. A Szentágothai János Szakkollégium immáron 6 sikeres évet tudhat maga mögött. Minden évben voltak kiváló és nagy érdeklődésre számot tartó projektjeink, de az elmúlt két évben az eddigieknél is aktívabb munkát tudtunk végezni a Pécsi Tudományegyetemen, ami főként a szakkollégiumi támogatási forrásoknak és […]

Read More

Pályázati remények

A kormányzati Wekerle Alap január közepén hat új tehetséggondozási célú pályázati témakört írt ki. Szakkolink ezekből három témában négy pályázatot nyújtott be a február 10-es határidőig.   A Szentágothai Szakkollégium a múlt évek jól kihasznált TÁMOP támogatású szakkollégiumi rendezvényeinek sikerein felbuzdulva már türelmetlenül várta a munkájához kacsolódó, terveit támogató pályázati kiírások közzétételét. A pályázatíró versenyparipák […]

Read More

“Elme, psziché és teljesítmény” ( TTK-V-23 )

A  Szakkollégium speciálkollégiumként meghirdetett előadás- és beszélgetés-sorozatot szervez pszichohigiéné és készségfejlesztés területén, mely időnként személyiségfejlesztő szeminárium jelleget kap. A hallgatók szakmai és egyéb sikerei nem egyedül azon múlnak, hogy mennyi az intelligenciaszintjük és milyen szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Sok múlik az önérvényesítő, életszervezési, kitartási képességükön, a mentálhigiénén, a stressz-kezelési, kommunikációs és tanulási képességükön, valamint az önismeretükön […]

Read More

„Felső fokon III.” – ’Crime gems’ – Büntetőjogi gyöngyszemek

1 szemeszter – 12 előadás – 3 kredit Hol máshol lehetne jobban összehozni a jogász és nem jogász társadalmat, mint egy bűnügyi tárgyú előadássorozaton? A krimik és nyomozó-sorozatok sikere nem véletlen: az embert mindig vonzza a bűn, a bűnelkövetők és a miértek. A kurzus célja, hogy megtörtént jogesetek bemutatásán keresztül vezesse be a büntetőjog kiemelt […]

Read More

TÁMOP – rövid beszámoló egy hosszú program zárásakor

A PTE Szentágothai Protestáns Szakkollégium éppen vezetési-tagsági és tematikus válságban volt, amikor a TÁMOP bekopogott az ajtón.   Mi tagadás, a Szentágothai Szakkollégium éppen vezetési-tagsági és tematikus válságban volt, amikor a TÁMOP bekopogott az ajtón. Az alapító főszervező távozott. Sármos kesze-kuszaságot hagyva maga után, s kevés, sokadéves hallgató lézengett a szakkoli fénykörében. Némi eszköz maradt […]

Read More