Alkotmányunk Ünnepe, az új kenyéré, az államiságé, Szent Istváné, nyárzáró ünnep. Erre a napra tűztük ki az NTP-PKTF-17-M-0002 pályázati támogatású programunk nyitórendezvényét – Budapestre. Ezen a napon minden magyarnak ingyenes a Szent Korona megtekintése a Parlament épületében. A mi programunkban azért ennél több szorult: részben a várható végtelen sorok miatt, ami mellet oly jó volt abban a biztos tudatban ellépkedni, hogy nekünk és előre foglalt jegyek várnak bennünket.

Násztya kitűnően megszervezte, a pécsi intercity a Keletibe ér be, s találkoztunk és innen együtt metróztunk át a Kossuth térre az erdélyiekkel, akiknek itt mindjárt földijükre akadtunk két udvarhelyszéki muzsikus képiben.

image001

Az udvarhelyszéki tekerősök aztán megalapozták a hangulatotí. Vagy 750km utazás után jó volt az ismerős kiejtést hallani. A hatalmas tömegben egyes tagok elkeveredtek, de na, néha előny, ha az ember tud magyarul, pl. augusztus huszadikán Budapesten, így a Parlament látogatóközpont bejáratánál végülis összetalálkoztunk. Így eshetett meg, hogy a nagy kapkodásban elfeledkeztünk a számla kéréséről is, de a Látogatóközpont utólag megküldte a nyugta alapján, legalábbis azokét, akik nem dobták el a  nyugtát. Bent az aranytól csillogó lécsőházban a köztársasági elnök ajándékaként tárogatós fogad minden ünnepi látogatót.

image006

Közülünk egy arra kószáló tévés stáb azonnal kiemelte a székelyharisnyás Sapientiá-s Attilát, hogy nyilatkozzon, milyen érzés szentistvánkor itt lenni… „Meleg. Szívet s lábat melengető” mondta a székelyharisnyájára célozva.

image005

Az Országház –  és egy sör- után áthajóztunk a Duna folyam túlpartjára: Budára. Jó nagy kerülővel, hogy soká legyünk a vízen.

image041

image042

Itt a magyar Ízek utcáján keresztül felkaptattunk a Mesterségek Ünnepére, gyalog, mert annyira nem volt szép a budavári sikló, hogy az egyórásnál hosszabb sort kivárjuk érte.

A Mesterségek Ünnepén szerencsénkre találtunk étel s italt, így nem kellett Laciékhoz étlen-szomjan érkeznünk a Hűvösvölgyi  úton a szállásunkra, ahol azonnal feküdt-aludt mindenki, tekintettel a másnapi korai visszautazásra.

 

 

PKTF_logo copy