Október 30-án a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara a testnevelés és sporttudomány szakterületen Kari Diákköri Konferenciát rendezett. A megmérettetésen számos hallgató vett részt, köztük a Szentágothai János Protestáns Szakkollégiumán belül működő Kálmánchey Zoltán Sporttudományi Hallgatói Kutató Kör tagjai is.

A közel fél éve alakult Kutató Kör eddig tevékenysége sem elhanyagolható (egészség nap – és nemzetközi konferencialátogatás, felkészítő tábor és grill parti szervezés), azonban a pénteki TDK-n nyújtott erős teljesítményük volt eddigi munkálkodásuk, erőfeszítésük csúcsa.

A versenyen induló hallgatóknak 10 perc állt rendelkezésükre, hogy előadják a témavezetőikkel összeállított munkáikat. Minden prezentációt egy 5-7 perces vita-védés követett. A résztvevők negyed, ötöd vagy hatod éves, mester szakos, illetve PhD hallgatók voltak, akik már rendelkeztek valamilyen tapasztalattal, ismerettel a kutatás módszertanában, illetve szakterületükben. Olyan versenyző is indult, aki évekkel korábban már nyert az OTDK-n.

Ilyen erős ellenfelekkel mérték össze tudásukat a másodéves Kálmánchey-sek, akik három előadással készültek, amelyek a következők voltak: CZAKÓ Attila és ZAB Tamás: A labdarúgókapusok posztvállasztásának motivációs háttere (témavezető: Dr. Németh Zsolt), KERTAI Bendegúz: Vízből mentési és elsősegélynyújtási ismeretek a közoktatásban (témavezetők: Dr. Tóth Ákos, Dr. Prisztóka Gyöngyvér) és SARUS Tamás: Állapotszorongás változásainak vizsgálata, testnevelés, történelem és matematika órákon (témavezetők: Dr. Prisztóka Gyöngyvér, Paic Róbert).

Jó sportemberhez méltón, a Kálmáncheysek már egy ilyen eseményen való szereplést is megtisztelőnek érezték, annál nagyobb volt az öröm, amikor a bizottság bejelentette, hogy mind a négyen részt vehetnek az országos fordulón, amely tavasszal lesz a Testnevelési Egyetemen.

A Kálmánchey Zoltán Sportudományi Hallgatói Kutató Kör köszönetét fejezi ki a témavezető oktatóknak, amiért időt és energiát nem spórolva segítettek az előadások összeállításában, valamint Dr. HATVANI Zsoltnak, aki biztosította, hogy a TDK részvevői ne maradjanak éhen és szomjan. Szintén köszönet illeti Váczi Kristófot, a Kutató Kör tagját, aki bátorította hallgató társait, valamint dokumentálta az eseményeket.

Pécs, 2018

Irány az OTDK! Hajrá Kálmáncheysek!!!