Jeges Társas Est, március 30.

Nem múlhat el félév fizikus Társas Est nélkül, és mi ennek eleget is teszünk. Március végén tartottuk meg a most már hagyományosnak nevezhető közösségi rendezvényünket. A résztvevők délután 6 órától vethették bele magukat a társasozásba.

Nagy örömünkre szolgált, hogy saját társasokat is hoztak a résztvevők, így széles körből válogathattak, mivel szeretnének játszani. Unstable unicorns, Uno és Taboo játékok mind asztalra kerültek. Sajnos a Dobble társas hiányzott a kínálatból, de ezt a következő alkalomra pótoljuk, hogy minden résztvevő tudjon a kedvenceivel játszani. A megszokott módon a Szentágothai Szakkollégium támogatásával most is tudtunk rágcsálnivalókat és üdítőket biztosítani a résztvevőknek. Az összeszokott társaságot a játékok közbeni versengés sem tudta egymásnak ugrasztani.

A jó hangulat az este végéig kitartott.

Miután kitakarítottuk és elrendeztük a termet, a társaság átvonult a Sportcsarnokba, hogy szurkoljon a Sportok Éjszakáján induló fizika hallgatókból álló csapatnak. A lelkes szurkolásnak köszönhetően Szücs Edina első helyet szerzett a csapatnak a sakkversenyen. Innen is gratulálunk neki!