PTE TTK Szentágothai János Szakkollégium, Tehetségpont, és Egyesület

Vitaest a migrációról (’17.XI.29.)


A közös hit – összetartást szül.

A PRINCZ-termet ma is megtöltötték  a reformátusok. Bár ekkora hűség és aktivitás szorult volna a protestáns szakkollégiumunk HALLGATÓ tagjaiba – s a “poklok kapui” sem állhatnának az utunkon keresztbe.

Volt ma is megvitatni való (“Csak vér ne folyjon ma!” – mosolyodott el kezdés előtt az egyik szervező, a témáról beszélgetve) s jöttek, csak jöttek az érdeklődők. Igen: a migráns téma ma minden a közösségben gondolkodó magyart megmozgat. Ki a (potenciális) szomszédjára gondol, ki a civilizációk összecsapására, ki a hitünkért magukat áldozókra, legyenek azok szentek vagy áldott emlékűek. Biztos van, aki szeretne egy fekete bőrű szomszédot, s olyan is, aki rokont, s van olyan ember is, aki szinte bármit megtenne ezeknek a puszta előfordulási lehetősége ellen is.

MA, úgy tűnik, hogy ez utóbbiak vannak többen is és politikai/tematizáló/hangadó szerepben is. EZ nem jó és nem rossz: ez tény, amit nem váloztatni kéne, hanem el kell fogadni.

Az átlag magyar, egy átlagos történelmi ismeretrendszer birtokában – lássuk be. NEM befogadó. S aligha találunk észre vagy érzelemre ható érvet a mellé, hogy az legyen.

Jézus Krisztus és szeretet vallása megtorpan az igazi idegenekkel találkozván: ennek a jelenségnek vagyunk ma kortársai. Ki a papja, ki a katonája, ki az eretneke? Mik atéma tabui és fétisei? Ma ez került terítékre.

S a közös hit? Nem csak a félezer éves reformáció ma este is összehívó hite, hanem tágabb értelemben vett: az a hit, hogy problémáink az őszinte megvitatása közelebb visz azok megoldásához.