A Szentágothai Szakkollégium ismét kitett magáért: a magyar rendőrség katasztrófa-elhárító
kommandós csoportjával és az Egészségtudományi Kar kiváló mentős kollégáival együttműködve
két napon keresztül szerepelt a pécsi belváros legnagyobb bevásárlóközpontjának emblematikus
kör-aulájában.
A hagyománnyá válni készülő, immár második Robotversenyt a PTE részéről KOVÁCS L Gábor
rektorhelyettes nyitotta meg, a zsűri elnöki teendőket JAKAB Gábor dékánhelyettes látta el.
Az esemény – melyet több ezren tekinthettek meg – megszervezéséért külön köszönet illeti meg a
Szakkollégium vezeő tanárát, a kifogyhatatlan ötletmester PAULER Gábort.
Az esemény két napjába még az is belefért, hogy április 28-án szombaton délelőtt valamennyi
pécsi természettudományos szak egy-egy szakkolis képviselője rörvid, 5-10 perces előadásában
bemutatkozzon.
A mi  trükkünk – most már eláruljuk – ott volt, hogy amíg a jó előre beharangozott kommandós-
katasztrófás-sérültellátásos bemutatót nézték az arra járók, addig a szakkollégium tíz
okostelfonnal felfegyverzett kérdezőbiztosa faggatta ki viszonyulásáról a Kar beiskolázási
célkorosztályát, mely felmérés eredményeit a következő pályázataink benyújtásakor fogjuk felhasználni.
Minden szakkolis és nem szakkolis közreműködönek gratulálunk és köszönjük a segítségét!

Üdvözlet a kommandósoknak, és köszi mind a két Balázsnak!

A videó – melynek készítője a Deutsch Richárd Blog&Photography (www.riccio.hu,
riccio@riccio.hu) elérhető itt:
http://www.youtube.com/watch?v=BHbF7QY-u3k