Skip to main content

Rendhagyó fizika óra (2014.XI.4.)

2014. november 4-én, 16:00-órakor Rendhagyó Fizikaóra vette kezdetét a siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Egy osztálynyi diák, és jó néhány tanár várta izgatottan, hogy elkezdődjön a rendezvény. Az izgalom nem csak a nézőket találta meg. Mi magunk is felcsigázva, várakozással telve készültünk a rendezvényre, már hetek óta. Október elején vetődött fel az ötlet, hogy a Szentágothai […]

Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozója (2014.X.11.)

ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (1146 Budapest, Cházár András utca 10.) PROGRAM: 10.00 Radnóti Miklós versét előadja a költő nevét viselő gimnázium diákja 10.05 Köszöntőbeszédet mond Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár 10.15 Bajor Péter: A Tehetséghidak Program eredményei és kiterjesztése 2015 nyaráig 10.35 Győryné Csomó Ildikó: A Tehetség Piactér program […]

Audiatur et altera pars (2014.X.10.)

Az egyeztetésen MARUZSA Zoltán helyettes államtitkár, FELEDY Botond (SZIK), SZENDRŐ Péter (OTDT, MB), CSAPÓ Tamás (MPTA), Roma Jezsuita Szakkollégium képviselője, Miskolci Görög-katolikus Roma Szakkollégium képviselője, PATKÓS András (Bolyai Kollégium), a debreceni Hatvani István Szakkollégium három képviselője, HATVANI Zsolt (PTE Szentágothai), HORVÁTH László (EJC), illetve a SZEF hat képviselője: CHIKÁN Attila (Rajk, MB tanácsadó), SÁNDOR László […]

Államtitkári egyeztetés (2014.X.10.)

A SZEF azaz az InterKoll hat delegáltja, valmint az Államtikárság által meghívott 8 szakollégiumi kérdésekben érintett és az államtitkárság által jártasnak ítélt felsőoktatási szereplő részvételével 2014. október 10. napján megkezdődtek a szakkollégiumok és a szakkollégiumi mozgalom állami elismerése, minőségbiztosítása és -tanúsítása, valamint akkreditálása és minősítése kérdések ügyében az egyeztető tárgyalások. A tárgyalásokat a Felek közösen […]

Tehetségpontok Kárpát-Medencei Találkozója (2014.X.11.)

A Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozóját a MATEHETSZ szervezte meg a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt forrásainak felhasználásával. A pályázati támogatásnak köszönhetően a részvétel ingyenes volt. A Tehetségpontok idei találkozójának a felekezeti szimbolumoktól sem mentes épületében az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (H-1146 Budapest, Cházár András utca 10.) adott otthont. A több, […]

Madárlakásépítés (2014.IX.30.)

Bogracsozas a siklosi szolohegyen

Kegyes volt végre az időjárás a siklósi gimnázium diákjaival közös “Madárodú Projekt – 2014” program záró eseményéhez. A szeptember 1. és 5. között már megtartott program ugyanis vis maiorba ütközött: nem tudtuk kivinni a siklósi diákokat terepre, mert  – hihetetlen, de igaz – egész héten zuhogott az eső. A terepi munka helyett a diákok elóadásokat […]

Kutatók Éjszakája ’14 – Siklósiakkal (2014.IX.26.)

Kutatók Éjszakája ’14 – Siklósiakkal (2014.IX.26.)

A már hagyományosnak mondható Kutató Éjszakája programban a Szentágothai Szakkollégium is természetesen részt vesz. Ugyan nem elkülönülten, nem is önállóa: tagjaink különböző helyeken adnak elő, laborgyakorlatokat vezetnek stb. Óriási volt a tömeg egész este pl. MÁTÉ Gáboréknál, aki dr. GAZDAG Zoltánnal és PAPP Gáborral a Mikrobiológián verte vissza az érdeklődők újabb s újabb rohamait. Meglátogatták […]

Szentágothai Szakkollégium Egyesület: benyújtás (2014.IX.22.)

A jelképesnek mondható (akartunk egy olyan dátumot, amint nagyjából mindenki könnyen megjegyez) alapítási dátum, 2014. szeptember 11. után szeptember 22. napján sokerült benyújtani az új egyesület alapításkori alapszabályának tervezetét a Pécsi Törvényszékhez. Így megnyílt annak a lehetősége, hogy Szakkollégiumunk a megalakulásunk tízéves évfordulójára már egyesületi formában is működhessen, azaz jogi személyiséggel is rendelkezzen.

A Szentágothai Szakkollégium Egyesület Alapszabályából (2014.IX.14.)

I. Az Egyesület alapadatai Ptk. 3:5. § szerint. 1.§ (1) A pécsi Szent István tér 17. szám alatti Civil Közösségek Házában 2014. szeptember 11. napján összegyűlt természetes személyek – megállapítva, hogy a PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium amúgy is a Ptk. 3:63.§ szerinti egyesülethez hasonló formában működik (a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának […]

Mielőtt megszülettem (2014.IX.11.) …

… már megalakultam, és feloszlatni többé nem lehet”   2014. szeptember 11. napján 31 fővel megalakult Szentágothai Szakkollégium Egyesület Az alapításkori alapszabály preambulumából: A PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium – ugyan csak 2011 óta vezet szigorú tag(díj)nyilvántartást – lassan egy évtizede a tagjainak közös, tartós, alapító okiratában meghatározott céljai folyamatos megvalósításán fáradozik. Ezzel valamennyi, […]