Most kaptuk az értesítést, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Elnöksége, a PTE EHÖK Pályázati és Ösztöndíj Bizottság javaslatára a 291/2014(XI.04.). sz. javaslatával – az erre irányuló pályázatunkat elfogadva – 381.000,- Ft működési támogatásban részesítette a 2014/15. tanév őszi szemeszterében. A döntéssel visszaigazolva látjuk, hogy a tehetséggondozásban és a közösségépítésben a folyamatos, magas színvonalra […]
Málenykij robot konferencia Beregszászon (2014.XI.22.)
“Málenykij robot” azaz 1944 az “Elhurcolások éve” Nemzetközi Tudományos Konferencia a málenykij robot 70. évfordulója emlékére címmel tudományos konferenciát rendezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Beregszászon 104. november 21-22-én. A megnyitó beszédeket az Ukrajna Fegfelsőbb Tanácsában magyarként képviselő Dr. BRENZOVICS László, a Kárpátaljai Magyar Kultúrális Szövetég elnöke és Dr. OROSZ Ildikó. a RFKMF […]
Nem az! – NEMEZ ’14 (2014.XI.10-11.)
Az eredetileg 5 napos elfoglaltságból, melynek megrendezését Szakkollégiumunk vállalta, végül csak az első két nap maradt meg CSILLE Mártának, a nemezes iparművésznek, hogy tudását a siklósi diákok egy részével megoszthassa. Az eredeti cím, az eredeti program, a”Bárányok ajándéka – III.” utalt arra, hogy ismét egy jól ismert és bejáratott programelemről van szó. Aki ott volt az […]
Rendhagyó fizika óra (2014.XI.4.)
2014. november 4-én, 16:00-órakor Rendhagyó Fizikaóra vette kezdetét a siklósi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Egy osztálynyi diák, és jó néhány tanár várta izgatottan, hogy elkezdődjön a rendezvény. Az izgalom nem csak a nézőket találta meg. Mi magunk is felcsigázva, várakozással telve készültünk a rendezvényre, már hetek óta. Október elején vetődött fel az ötlet, hogy a Szentágothai […]
Biztonsági kihívások és stratégiai válaszok (2014.X.30.)
Biztonsági kihívások és stratégiai válaszok című biztonságpolitikai konferencia kerül megrendezésre a Honvéd Kulturális Központban, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az NKE Nemzetközi Intézet – Stratégiai Védelmi Kutató Központ közös szervezésében, 2014. október 30-án csütörtökön, 08.00 – 17.00 óra között. Helyszín: Stefánia Palota (Budapest XIV. Zichy G. u. 3.) Program 8.45 […]
Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozója (2014.X.11.)
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (1146 Budapest, Cházár András utca 10.) PROGRAM: 10.00 Radnóti Miklós versét előadja a költő nevét viselő gimnázium diákja 10.05 Köszöntőbeszédet mond Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár 10.15 Bajor Péter: A Tehetséghidak Program eredményei és kiterjesztése 2015 nyaráig 10.35 Győryné Csomó Ildikó: A Tehetség Piactér program […]
Élménypedagógia kurzus I/2 (2014.X.20.)
Nemsokára indítjuk az Élménypedagógia kurzus II. csoportját, immáron csakis és kizárólag (?) egyetemi oktatóknak. Végeredményben – Siklóst is ide számítva – ez már a harmdik kurzus, de a siklósi képzés zárt körű. Addig is folyik tovább az Élménypedagógia I. kurzus a második előadással: október 20-án (hétfőn).
A fizikusok csütörtököt mondtak (2014.X.16.)
Szeretettel hívunk a Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Pécsi Helyi Bizottságának első rendszeres programjára, a Fizikus Csütörtök nevű rendezvényre, melyre első alkalommal 2014. október 16-án 18:00 órai kezdettel kerül sor a Szentágothai János Szakkollégium közösségi terében, a HALASY Olivér teremben. (E/429). A program fő célja egy összetartó fizikus közösség kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen, és hogy a fizikushallgatók, […]
BÁNYAI Sanyi jelenség (2014.X.6.)
Szakkollégiumi Esték Az első bál: 2014. október 6. 16:30-20:30 E. ép. 429. terem (HALASSY) Ifjúság útja 6. BÁNYAI Sándor: A Pedagógus, aki élmény(t ígér), jön, körbenéz. lát és (meg-)győz 4 x 4 óra élménypedagógia Milyen messze? A konfortzónán túlra… A képzésre minden érdeklődőt és regisztrálót szeretettel várunk! További információk: GYÖRGY-DÁVID Anita szentagothaielmenyped@gmail.com https://www.facebook.com/media/set/?set=a.716804368374446.1073741865.232359086818979&type=1 file://localhost/Users/zsoltakoshatvanidr/Desktop/Already%20tagged%205.webloc file://localhost/Users/zsoltakoshatvanidr/Desktop/Already%20tagged%202.webloc […]
Tehetségpontok Kárpát-Medencei Találkozója (2014.X.11.)
A Tehetségpontok Kárpát-medencei találkozóját a MATEHETSZ szervezte meg a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” című kiemelt projekt forrásainak felhasználásával. A pályázati támogatásnak köszönhetően a részvétel ingyenes volt. A Tehetségpontok idei találkozójának a felekezeti szimbolumoktól sem mentes épületében az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (H-1146 Budapest, Cházár András utca 10.) adott otthont. A több, […]