(Útibeszámoló a Szakkollégium Plitvicei kirándulásáról)
2011. október 18-án hajnalban a Szentágothai János Szakkollégium csapata útnak indult a Plitvicei-tavak felé. A korai időpont és a hideg őszi idő ellenére, kis csapatunk a sofőrökkel együtt 15 főt számlált. A hideget ellensúlyozva néhányan indulás előtt amerikai hot-dog-gal melegítették fel magukat. A buszon a jó hangulatról Hatvani Zsolt finom áfonya és mézes szilva pálinkája gondoskodott. Rövid a barcsi határátkelőnél történő megállás után a felkelő nap fényében értünk Zágráb városához. Útközben Kopári László igyekezett bemutatni számunkra, Horvátország történelmét, kultúráját, földrajzát, látványosságait. Ezúton is köszönet érte.
Zágráb Horvátország fővárosa. Ugyan fővárosi rangot csak 1991-ben kapott, már évszázadok óta a terület jelentős kulturális és politikai központja. Lakossága 1,2 millió főt számlál. A várost északról hegyek (Medvenica-hegylánc), délről a Száva folyó határolja. Történelmi városközpont két részből tevőik össze az egyik az egykori vallási központ (Kaptol), a másik a világi, gazdasági központ, melyet Gradecnak hívnak.
Rövid Zágráb melletti megállás, a reggeli kávé, és némi péksütemény elfogyasztása után, folytattuk utunkat Karlovac (Károlyváros) irányába. A város Zágrábtól 60 kilométerre, négy folyó találkozási pontjánál épült, melyek közül a legfőbb a Korana. Hortátország legnagyobb sörgyára is itt található, a városról elnevezett Karlovacko pivo hazája. A városon áthaladva, sokhelyütt feltűntek a délszláv háború nyomai. Karlovacot a háború során több támadás is érte, ugyanis a frontvonal és háborús zóna várostól délre húzódott.
Karlovacot elhagyva Turanj faluba érkeztünk, itt egy emlékpark van kialakítva a délszláv háborús katonai eszközökkel, és néhány a háború során lerobbantott épület maradványa is látható. A kora délelőtti nap fényében a sok emlékezetes fotót készítettünk. A bátrabbak a reggeli harmattal nem törődve, a járművekre felmászva, fotóztatták magukat.
Háromnegyed órás itt tartózkodás után indultunk tovább, végső úti célunk a felé. Fél 11 magasságában érkeztünk meg a Plitvicei-tavakhoz.
A Plitvicei-tavak Karlováctól 75 kilométerre találhatóak. Kialakulása során a környék folyói, patakjai a hegyeket alkotó mészkövet kioldották. A kioldott mészkő a patakokban lévő növényzetre, ágakra kirakódva gátakat hozott létre. Ezeket hívjuk mésztufagátaknak, amelyeknek a tufához, mint vulkáni kőzethez nincs közük. Az ezek mögött felgyülemlett víz pedig tavakat alkotott ki. A szintkülönbségből adódóan a tavak között vízeséseket találhatunk. A tórendszer fokozatosan fejlődött ki, ez a folyamat még ma is tart. A terület a Nemzeti Park státuszt a 1948-ban kapta meg, majd 1979-ban felkerült az UNESCO természeti világörökség listájára.
Túránkat az északi bejáratnál (ez a Karlovachoz közelebbi) kezdtük. Jegyvásárlás és a diákigazolványok alapos ellenőrzése után indulhatott a kaland. Kezdetben egy meredek szerpentinen haladtunk az Alsó-tavak felé (a Plitvicei tórendszert alkotó 16 tavat két részre Alsó és Felső tavakra oszthatjuk), a látvány már ekkor csodálatos volt. Tagtársaimmal együtt én is nagy fényképezésbe kezdtem, pedig ekkor még csak nem is sejthettük milyen sok fotótéma fog várni ránk a nap hátralevő részében. A völgyben haladva elértük a tórendszer legnagyobb, több mint 78 méter magasról lezúduló vízesését. Ezt nem a tavak közti szintkülönbség, hanem egy platóról lezúduló patak vize formálja. Annak ellenére, hogy az ősz Horvátországban is igen száraz volt, egy bővizű zuhatag látványában lehetett részünk.
Ezután utunkat a Kozjak-tó irányába vezetett. Az út egy részében új útitársakkal bővült csapatunk, egy vadkacsapár és egy csapat kíváncsi pisztráng személyében. Olykor a víz felett lévő fából készült pallókon, olykor szárazföldi utakon haladtunk, a kristálytiszta vizű tavakat és egy termetes átmérőjű dolinát magunk mögött hagyva. Jól látszott, hogy világhírű a Plitvicei Nemzeti Park, hiszen német, japán, horvát és olasz turistákkal is találkoztunk. A tórendszer legnagyobb tavához a Kozjak tóhoz érve, rövid pihenő következett. Melynek során lehetőség nyílt szuvenírt vásárolni, és az ebédünket elfogyasztani.
Rövid sorban állás után, nagyjából 80 német turista társaságában, szálltunk fel a hajóra. A helyenként 46 méter mélységet is elérő tavon történő rövid hajózás után, értük el a felső tavak területét. Innen gyalogszerrel folytattuk utunkat. Újabb szép tavak és lenyűgöző vízesések következtek. A terep egy kicsit meredekebb, keményebb volt mint előtte, de kárpótlásul egy öreg bükkökkel és fenyőkkel gazdagon tarkított erdőn át haladtunk. Elértük a helyiek által vonatnak nevezett gumikerekű jármű megállóhelyét, melyre felszállva egy rövid utazást, majd egy kis gyaloglást követően visszaértünk a kiindulási helyünkre. A buszra való felszállás előtt még megkóstoltunk néhány helyi gasztronómiai specialistást. Ezek közé tartozott a több mint 10 féle ízben kapható házi rétes, és a házi sajtok.
Plitvicét elhagyva, hazafelé egy rövid megállót tettünk Slunj városánál. A városka a Plitvicét Zágrábbal összekötő főútvonal mentén fekszik. Legfőbb látványossága a vízesésekre épült, vízimalmokkal tűzdelt Rastoke nevű városrész, amit mi is megtekintettünk. Ezután Pécs felé vettük az irányt, két rövid megállással este fél 11 környékén értünk haza.
Egy felejthetetlen napban és nagyon kellemes élményekben volt részünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom.