A 2012. április 6.-7. között megrendezésre kerülő XIII. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciának (OFKD) a Pannon Egyetem adott otthont. A PTE-TTK és a PTE-MK hallgatói is képviseltették magukat az eseményen. A Természettudományi Kar hallgatói környezet és természetvédelemmel kapcsolatos kutatásaikat mutatták be, míg a Művészeti Kar hallgatói a szintén a konferencia témájához kapcsolódó alkotásokat készítettek.
A környezettudomány igen szerteágazó tudományterület, mindezt jól mutatja, hogy az OFKD 23 szekciójában 12 felsőoktatási intézményből 190 pályamunka került bemutatásra, a megjelent 210 hallgató által. A konferencia és az elért eredmények színvonalát jól mutatja, hogy az indulóknak az OTDK-hoz hasonlóan egy maximum 50 oldal terjedelmű, saját kutatásra épülő, dolgozatot kellett benyújtani az induláshoz. Minden pályamunkát két bíráló értékelte és pontozta. Az írásbeli bírálatok ismeretében, lehetőség nyílt a szóbeli előadásokba a bírálók által felett kérdések beépítésére.
A szerevező Pannon Egyetem megfelelően gondoskodott a részvevők és a zsűri tagjainak elhelyezésérő, és megfelelő ellátásáról. Az első este megrendezésre került borkóstoló kitűnő alkalmat szolgáltatott egymás megismerésére, a különböző egyetemeken folytatott kutatások és képzések megvitatására, és az első nap előadásinak megbeszélésére. Ezúton is köszönet a szervezőknek.
A PTE-TTK hallgatói következő szekciókban mutatták be munkájukat:
Környezetbiológiai I.:
- Gábor Anna, Papp Gábor: Koegzisztens rágcsálófajok területhasználata a Kőszegi-forrás Erdőrezervátum (Mecsek-hegység) különböző erdőfoltjaiban (Témavezető: Horváth Győző)
- Kanyik Kitti, Tóth Dániel: A közönséges kószapocok szétterjedési és demográfiai mintázata lápterületen (Témavezető: Horváth Győző)
- Pernecker Bálint: Mi jellemzi a lárva utolsó lépéseit? – A kétcsíkos hegyi szitakötő kirepülési aljzatválasztása és a megtett távolságok (Témavezetők: Boda Réka, Csabai Zoltán)
- Szűcs Dominika, Horváth Kitti: Kisemlősfauna tájléptékű összehasonlítása a Fertő-Hanság és a Dráva-mente különböző tájegységeiben gyűjtött gyöngybagoly köpetek adatai alapján (Témavezető: Horváth Győző)
- Zana Brigitta, Véninger Eszter: Fajkompozíció és közösség szerkezeti változások területhasználatban különböző két lápterület kisemlős együttesénél (Témavezető: Horváth Győző)
Környezeti kémia:
- Hodován Valéria: Ólom(II)-ionok adszorpciójának tanulmányozása Chlorella vulgaris sejteken (Témavezető: Pernyeszi Tímea)
Környezetminősítés, állapotértékelés:
- Tóth Franciska Margit: A Shorezone Functionality Index (SFI) bemutatása és első alkalmazása a Balatonon (Témavezetők: Üveges Viktória, Nagyváradi László)
Természetvédelem II.:
- Filep Rita: A vadcsicsóka (Helianthus tuberosus s.l.) inváziójának vizsgálata dél-dunántúli vízfolyások mentén (Témavezetők: Pál Róbert, Czakóné Vér Klára, Farkas Ágnes)
Természetvédelem III.:
- Csicsek Gábor: Rekultivált meddőhányó szekunder szukcessziójának vizsgálata (Témavezető: Ortmann-né Ajkai Adrienne)
Minden indulónak 15 perc állt rendelkezésére, hogy pályamunkáját előadás formájában bemutassa. Ezt 5 perc vita követte, melynek során a zsűri tagja és a közönség is kérdéseket tehetett fel.
A végeleges eredmény a benyújtott pályamunkára kapott és az előadásra a zsűri által adott pontszámokból alakult ki. A PTE-TTK hallgatói a kis létszám ellenére is több díjat gyűjtöttek be:
Környezetbiológiai I. szekció:
I. hely: Pernecker Bálint
II. hely: Zana Brigitta, Véninger Eszter
Különdíj: Gábor Anna, Papp Gábor
Környezetminősítés, állapotértékelés:
II. hely: Tóth Franciska Margit
Természetvédelem III. szekció:
I. hely: Csicsek Gábor
A művészeti szekcióban indult hallgatóink is több elismerést és tárgyjutalmat kaptak.
2014-ben a Pécs ad otthont a XIV. OFKD-nak.
A résztvevőknek, a díjazottaknak és témavezetőiknek ezúton is gratulálunk és kívánunk sok sikert kutatásaik további folytatásához.