Az utazás, főleg az anyaországiak részéről igencsak kalandosra sikerült.
Ebbe belejátszott, hogy az eddigi (utazás-)szervezőnk lelépett az Egyesülettől, és aljas módon letörölte a munkahelyi számítógépéről a munkájához szükséges file-okat, és az új/régi szervezőnk nem állt a feladatai magaslatán.
Végülis busszal utaztunk, ahol nem volt éjjel fűtés és nappalra légkondi, wc-re menetel (önvédelemből) a megállóknál, szóval utazás egész éjjel, érkezés hajnalok hajnalán: legalább megismerkedhettünk a román közösség közlekedés top10 minőségével, s azonnal el is kezdtük sajnálni a Kolozsvárott bennünket várókat.
Megérkezésünkkor az ő helyismeretükre kellett támaszkodnunk: pl. hol van jó kávé, és hogy lehet eljutni TOROCKÓra.
A feladat elég bonyolultnak nézett ki, mert olyan három tömegközlekedési járattal kellett volna mennünk, melyek közül az egyik: nem is volt. Mert Tordáig eljutni a 40 km-re fekvő Kolozsvárról, ötnapi bőrönddel felfegyverkezve…
De a kolozsvári lányok javaslatára végülis elbuszoztunk Tordáig, ahonnan két taxival (Romániában nagyon olcsó, ugn nem is volt rajta taxi felirat, utaztunk Torockóra, ahol SEER László tanár úr már várt bennünket.
Jó is volt, hogy várt, mert nem számítottak a vendéglátóink ilyen korai érkezésre s így nem várt minkt meleg étel, a faluban nincsen ATM, így tanár úr adott kölcsön lejt ebédre s vacsorára.
A magyarországi többiek dél felől, Déva irányából érkeztek, az ő útjukat autópályépítések tarkították, s hiába a kocsi: estére értek csak Torockóra.
A welcome party a torockói koporsós korcsmájában kulminált, a másnap a Székelykő jóvoltából már kétszer kelt föl a nap.