Évnyitó: KOPÁCSI Rét (2013. II. 2.)

 

OSZT (Országos Szakkollégiumi Találkozó) (2013. III. 1-2.) Az OSZT-ot a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégiummal közösen szerveztük a védnökséget elvállaló, de  személyesen végül nem lelátogatott EMMI miniszter, BALOG Zoltán 1 MFt-os támogatása mellett. A kétnapos rendezvény magába foglalt egy InterKoll ülést, és hatalmas bulizásokat is. Azt hiszem, elmondhatjuk, a Szentágothaisok mind a kettőben állták a sarat.

 

SAPIENTI SAT-I. Beregszász (2013. VI. 20-25.) Egy EMMI által hirdetett NTP-s azaz Nemzeti Tehetségprogramban elnyert pályázat alapján  először eljutottunk Kárpátaljára, ahol is a Magyar Tudományos Tarokk Akadémia tagjaival, mint kondoktorokkal tanítottuk a beregszászi fiataloknak az egykor a magyar Kárpát-medence szélte-hosszában elterjedt huszas-hívásos magyar tarokk rejtelmeit.

 

Almásházi Alkotótábor (2013. VIII. 25-30.) Ugyancsak NTP-s pályázatot nyertünk az almásházai egyhetes alkotó-tábor megrendezésére, ahol RAKONCZAI Ágnes és kis családja meleg vendégszeretetét és szakmai segítségét élvezhették a résztvevők.

 

Várfoglaló Siklóson – a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium tanulóival közösen

Évadnyitó (2013. IX. 20.) a változatosság kedvéért: SIKLÓSon a Szőlőhegyen

 

A nagy sikerre való tekintettel újra SIMON Ilus kurzus a 2013. őszi szemeszterben (2013. XI. 14.)

 

Jutalomjáték 2013 legszorgalmasabb közreműködőinek: Nemezelés Egerágon CSILLE Mártinál (2013. XII. 4.)

 

A 2013/2014-es évben őszi félévében is nagy sikerrel zajlott Alkohológia Felsőfokon című kurzusunk.