Magyar Pszichológiai Társaság XXVIII. Országos Tudományos Nagygyűlés –

A nagygyűlésen a kognitív műhelymunkámból készített poszterrel vettem részt, amelyben első szerző voltam, illetve egy szaktársam által készített poszteren másodszerzőként voltam jelen.

A szakkollégiumi támogatást ennek elkészíttetésére vettem igénybe.

A poszter szekció május 30-án csütörtökön nyílt meg és május 31-én ért véget. Minden poszter tartalmát 3 percben kellett prezentálnunk csütörtök délután, ami elég nehéz volt az idő rövidsége miatt. A Nagygyűlés szervezői előzetesen pontos információkkal láttak el minket arról, hogy milyen módon helyezzük el a posztereket, mivel limitált falfelület állt a rendelkezésünkre.

A Nagygyűlés összesen 3 napos volt, több szimpóziummal és előadással, azonban egy kis városnézésre is maradt idő. Az intézetünkből is képviseltették magukat oktatók és hallgatók szép számmal, illetve a tudományos programbizottságban is részt vettek és emelték a színvonalat munkájukkal.

Összességében megtiszteltetésnek érzem, hogy kikerülhetett a poszterem a falra, mint első publikációm és ehhez nagy segítség volt a Szentágothai Szakkollégium részéről az elkészítés díjának átvállalása.