Taroltak a pécsiek a XXXIV. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában

Létezik-e a sporttudomány? Tekinthetünk-e rá önálló tudományterületként? E kérdések központi helyet foglaltak el a 2019. március 28-30-ig megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi szekciójában Budapesten, a Testnevelési Egyetemen. A szekció történetében rekordot döntve, 125 előadó mutatta be pályamunkáját 14 tagozatban, mint például sportpszichológia, humánélettan, edzéselmélet, sportgazdaság, testnevelés és társadalomtudomány, stb. Az előadók – akik közül többen külföldről érkeztek – és a tagozatok magas száma jól bizonyítja, hogy a sporttudomány egy igenis létező diszciplína, amely több tudományterülettel is kapcsolatban áll, így rendkívül sokszínű és fejlődőképes.

Az OTDK-n való szereplés mindig nagy megtiszteltetés, hiszen a hallgató saját intézményét képviselve, az adott tudományterület elismert és jelenleg is tevékenykedő, kutatói szakértői előtt adhatja elő tudományos munkáját.

Ezen a rangos eseményen a Pécsi Tudományegyetem 22 hallgatóval képviseltette magát, így a harmadik legtöbb előadót felsorakoztató felsőoktatási intézmény volt ezen a megmérettetésen. Az indulók Cseuz Alexandra, Fejes Nikoletta, Sziva Leila, Eigner Eszter, Szalai Kata, Perecz Brigitta, Hitter Kitti, Mazzag Kitti, Jakab Dominika, Derkács Evelin Andrea, Nagy Ákos Barnabás, Szabó Zoltán Tamás, Fésűs Ádám, Sebesi Balázs, Varga Mátyás, Deli Balázs, Ahmend Othmani, Kertai Bendegúz, Varga András, Felipe Boito, Ádám Zoltán Mihály és Sarus Tamás voltak.

Díjazottak tekintettében azonban a PTE volt a legeredményesebb, maga mögé utasítva olyan neves egyetemeket, mint a TE és az ELTE. A pécsi hallgatók az egyes tagozatokban a következő eredményeket érték el:

Biomechanika:

  • I. helyezés: SEBESI BalázsTérdizületi stabilizáció unilaterális felugrásnál és instabil leérkezésnél

Edzéselmélet:

  • I. helyezés: DELI BalázsGyorsasági paraméterek összefüggése a sportági kiválasztással utánpótláskorú labdarúgóknál

 Egészségtudomány I.:

  • I. helyezés: ÁDÁM Zoltán Mihály – Fizikai aktivitás, mint a keringési rendszer megmentője; egy életmódváltó program eredményei
  • II. helyezés: PERECZ BrigittaIdőskori elesés prevenció harcművészeti elemeket tartalmazó sportterápiával
  • Különdíj: CSEUZ Alexandra – A Rectus Diastasis megjelenésének okai és meglétének következményei

Gyógytestnevelés és mozgásterápia:

  • I. helyezés: Hitter KittiProfesszionális és amatőr táncosok láb deformitásainak vizsgálata és összehasonlítása
  • II. helyezés: JAKAB DominikaGerincprevenciós programok a mindennapos testnevelés keretében kisiskolás korban
  • III. helyezés: MAZZAG KittiTörzsstabilizácios tréning hatásának vizsgálata profi jégkorongozók körében
  • Különdíj: NAGY Ákos BarnabásTörzs állapot felmérés és fejlesztés ülőröplabdázók körében

Humánkineziológia:

  • I. helyezés: Ahmed OTHMANI – The relationship between anaerobic power and other physical components in soccer

Sportpedagógia, testneveléselmélet, tantárgypedagógia I.:

  • I. helyezés: KERTAI BendegúzVízbőlmentési, elsősegélynyújtási ismeretek a köznevelésben

Sportpedagógia, testneveléselmélet, tantárgypedagógia II.:

  • III. helyezés: SZALAI Kata – Zenés-mozgásformák (aerobik) kedveltségi szintjének mérése általános iskolai környezetben

Sportpszichológia I.:

  • Különdíj: SARUS TamásÁllapotszorongás változásai testnevelés, történelem és matematika órákon

Sportpszichológia II.:

  • Különdíj: FEJES Nikoletta – Az eredményességbe vetett grit – A grit vonás eredményességre gyakorolt hatásának vizsgálata sportolói mintán

Testnevelés és társadalomtudomány I.:

  • III. helyezés: SZABÓ Zoltán Tamás – Sportszakos hallgatók attitűdje a fogyatékossággal élők sportjával kapcsolatban 

Testnevelés és társadalomtudomány II.:

  • Különdíj: DERKÁCS Evelin AndreaNői labdarúgás megítélése a férfiak körében

 A szekciókban elnyert díjak mellett a két legrangosabb különdíj is a PTE hallgatói birtokába került:

            Rigler Endre díj – mind az írásbeli, mind a szóbeli prezentáció alapján az összesítésben kapott legmagasabb pontszámért járó díjat SEBESI Balázs nyerte el

Doktoranduszok Országos Szövetsége díját FEJES Nikolett hallgatónk kapta.

Az elért szép eredmények nem kis részben a hallgatók témavezetőinek és kísérő oktatóinak – Dr. Váczi Márknak, Dr. Atlasz Tamásnak, Dr. Wilhelm Mártának, Dr. Prisztóka Gyöngyvérnek, Dr. Tóth Ákos Leventének, Dr. Ureczky Dórának, Dr. Járomi Melindának, Dr. Járai Róbertnek, Dr. Németh Zsoltnak, Paic Róbertnek, Vass Líviának, és Vadász Kittynek – is köszönhető, akik felkészítése, támogatása és bíztatása nélkül nem lett volna ilyen sikeres a pécsi csapat.