A karácsonyi JEGES Károly Hallgató Kutatókör forralt borozás nagy sikeressége után, úgy gondoltuk érdemes egy, a vizsgaidőszakot lezáró forralt borozást is szervezni. Ezt még a tavaszi félév megkezdése előtt akartuk megtartani, abban reménykedve, hogy ilyenkor a szokásosan résztvevő fizika szakos hallgatók jobban ráérnek. A karácsonyi rendezvényünkre kértük a résztvevőket, hogy ha lehetőségük van, hozzanak egy-egy palack bort, ezzel is hozzájárulva az eseményhez. Nagy szerencsénkre sokan nagylelkűen hoztak, ezekből még maradt is. Ezeket felhasználva nem volt szükséges már, hogy a JEGES Károly Hallgató Kutatókör beszerezzen bort a mostani rendezvényre. A forralt borhoz szükséges egyéb alapanyagokat bevásároltuk az esemény előtt, valamint vettünk még sós és édes nyalánkságokat, annak érdekében, hogy a józanságunkat jobban meg tudjuk őrizni. A hallgatók most is hozzájárultak az eseményhez, borral valamint sós burgonyaszirommal.

Sajnos az elvárásainkhoz képest kevesebb hallgató jött el a mostani alkalommal, mint a korábbira. Nem minden hallgató gondolta, hogy a szorgalmi időszak megkezdése előtt visszatérjen Pécsre. Azonban akik eljöttek, nagyon jól érezték magukat. Külön örömünkre szolgált, hogy életkor szempontjából nagyon vegyes volt a felhozatal. Mind elsőévesek, mint fizika mesterszakos hallgatók, mind PhD hallgatók megjelentek. Ezzel megvalósult a különböző évfolyamok összekötése és a közösség építése, ami ezen eseményeink fő célja. Mindenki elmesélte a vizsgaidőszakban szerzett élményeit, a felsőbb évesek érdekes szabadon választható tárgyakat ajánlottak a fiatalabbaknak.

Este kilencig kellett elhagynunk az egyetemet, mikor a fő épület bezár. Ügyeltünk, hogy eddigre már elmossuk a használt bögréket, a forralt bort készítő üstöt valamint rendet hagyjunk magunk után. A biztonság kedvéért az elnökségi tagok másnap visszatértek a terembe, hogy az esetleges maradék rendetlenségeket még orvosoljuk. Szerencsére az esemény után alapos munkát végeztünk, másnap már nem volt dolgunk.

A társaság az egyetem bezárása után, még együtt maradt. Folytattuk a beszélgetést és asztali foci bajnokságot kezdtünk az egyetemhez közeli Mozaiq Caféban.

Habár kevesebben jöttek el az eseményre, mint számítottunk rá, de a hangulat alapján nagyon sikeresnek mondhatjuk a Vizsgazáró forralt borozást.

 

A programelemet az NTP-SZKOLL-21-00002 pályázat támogatta.