Idei első közösségi rendezvényünket (jó hír? már nem a COVID, hanem a közönséges)az influenza húzta keresztbe. Az adott rendezvény szervezését elvállaló tagunk ágynak esett,  s így a mozgósítás hagyott némi kívánni valót maga után. Az oktatói oldal még úgy-ahogy képviseltette magát: ALPEK Levi, HETESI Zsolt és SZÉLL Győző – s persze HATVANI Zsolt – eljöttek, de testületileg csak a KÁLMÁNCHEYsek vettek részt, míg a többi kutatói klub tagjai csak sporadikusan ütötték fel a rendezvényen a fejüket. Érdekesség, hogy két vegetáriánus is meglátogatott minket.

A generálódott vita mélységén és hevességén ez mit sem változtatott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A program nem jöhetett volna létre a Nemzeti Tehetség Program NTP-SZKOLL-21-0002 sz. pályázat támogatása nélkül. 

 

 

 

A nagyárpádi Vigadó étteremben óriási vita folyt az LMBTQ-Mozgalom politikai beágyazottságáról és megközelítéseinek generációs meghatározottságáról, majd egy gyors átvezetéssel már a hozzánk közelebb álló fenntarthatóság fogalmi kérdéseiről esett szó.

A hozadék: SZÉLL Győző kurzusába néhányan becsatlakoztak…

A malacból maradt is…

A maradék ellenére eldöntöttük, hogy a legközelebbi menő HALÁSZLÉ lesz, azaz novemberben hallevet főzünk, előre láthatólag az Egyetemen, a „kisház” mellett.