Ha valaki belép a Természettudományi Kar kari tanácstermébe és felnéz az „égre” (na jó, a plafonra), akkor megláthatja a hazai élménypedagógiai oktatás eddigi egyetlen felavatott emlékművét, két plafonba rögzített vaskampó formájában… Mi is ez, és hogy került oda?

Történt, hogy 201X augusztusában Dávid Anita, a PTE TTK Földrajzi Tanszékének akkori munkatársa és Varga Emese, a Szentágothai Szakkollégium jeles diákja elvetődtek a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely táborába, ahol részt vettek egy akkreditált pedagógus-továbbképzési programon, legnagyobb tetszésükre és megelégedésükre. Tőlük eredt az ötlet, hogy ezt az élménypedagógiát be kellene vinni a pécsi egyetem falai közé. Be kellene… be lehetne?

Jómagam az Egyesült Államokban, Pittsburgh városában a Pressley Ridge Alapítványnak köszönhetően ismerkedtem meg a módszerrel 2004 környékén. Bár Pécsett szereztem egyetemi diplomámat, de az rég volt, akkor még se élmény, se pedagógia, se szakkollégiumok. Elképzelésem sem volt arról, hogyan lehetne ennek a különleges, de egyelőre szokatlan pedagógiai megközelítésnek teret biztosítani a felsőoktatásban. Volt ugyan néhány bátortalan próbálkozás (Nyíregyházától Budapestig), de tartós eredményt nem értünk el.

Anitának és Emesének köszönhetően Hatvani Zsolthoz, a Szentágothai Szakkollégium igazgatójához fordultunk. Zsolt elfoglalt volt (mint mindig), lelkes (mint mindig) és a háta közepére kívánta az adminisztrációt (mind mindenki). Így aztán beszélgetésünk során kiderült, hogy az élménypedagógia jövője egyetlen dolgon múlik: sikerül-e kitöltenünk a megfelelő formanyomtatványt ahhoz, hogy a kurzus bekerüljön a neptun rendszerébe.

Komlosi Laci rektorhelyettes úr kezdetektől támogatta, hogy az új, kredites tárgy megjelenjen a kínálatban, mondván, ha már dj kurzus is volt és tarokkozni is lehet tanulni…

Így aztán szeptembertől megindult az oktatás, némileg kísérleti jelleggel, az órák helyszíne Zsolt irodája volt, a Halassy Olivér teremben ( „E” ép. 429). Minden alkalommal lelkes asztaltologatással kezdve a tanórát, átrendezve széket, iratokat, tolltartókat, laptopokat és bírálatra váró szakdolgozatokat egyaránt.

Kezdetben bárki jöhetett: PTE-s diákok, oktatók és irodai munkatársak, pécsi és Baranya megyei pedagógusok, tanodavezetők és óraadók, a Hittudományi Főiskola hallgatói, Horvátországból átjáró lelkész, Pestről leutazó újságíró, civil szervezetek munkatársa és tapasztalt élménypedagógiai tréner… mindegy, csak meglegyen a létszám, ami ahhoz kell, hogy csoportról, interakcióról beszélhessünk.

Tartottunk órát irodában, folyosón, udvaron, aulában és lépcsőfordulóban. És közben elkötelezettnek éreztük magunkat, forradalmi hevülettel. A harmadik évben kerültünk át a jelenlegi állandó helyszínünkre a Kari Tanácsterembe, ami méretében is megfelel, és a bútorok állandó oda-vissza rendezgetése sem zavar senkit.

Abban az évben történt, hogy Gábriel Róbert dékán/rektor úr meglátogatta az egyik órát. Épp egy klasszikus (sőőőt: A Klasszikus!) gyakorlat zajlott Időkapu címmel. A résztvevőknek évfolyamtól, státusztól és testsúlytól függetlenül egy levegőben lógó óriási kockán kellett átbújniuk, átugraniuk, átmászniuk… ki-ki ahogy bírt: tigrisbukfenccel vagy a többiek ölében, de mindenképp segédeszköz nélkül. A kocka egy kötélen lógott alá a plafonra rögzített projektorról. A dékán/rektor úr legalább egy fél órát töltött velünk figyelemmel követve a feladatot és az azt követő feldolgozást. Búcsúzáskor jelentőségteljesen visszanézett az ajtóból, majd később Zsolt tolmácsolta a hosszú pillantás mondanivalóját: „Na, Sanyi, ha fent marad a projektor, akkor te címzetes docens leszel, ha nem marad fenn… akkor neked úgyis mindegy.”

A rákövetkező félév nyitó alkalmára Zsolt felszereltetett két kampót a plafonba… örök időkre kijelölve az élménypedagógia helyét a hazai felsőoktatásban, és örök időkre meghatározva azt a gyakorlatot, ami kimozdít és ami elkötelezettséget kíván, magas fizikai kockázattal jár, de evvel arányos a tanulási élmény is. Ez maga az élménypedagógia. Tesis fiúk, pszichós lányok… tessék kipróbálni!

A programelem az NTP-SZKOLL-19 támogatásával valósult meg