(Élmény-)
beszámoló a III. Móra Szakkollégiumi Interdiszciplináris Konferenciáról

A rendezvény lebonyolítása abszolút zökkenőmentesen ment, közvetlenül a bejárat előtt lehetett parkolni, a portán pedig mindenről informálódhattak a konferencián résztvevők és az érdeklődők egyaránt. Délben meleg ételt és kávét is kaptunk, külön köszönet ezért a Móra Ferenc Szakkollégiumnak. A konferenciát talán a családias hangulattal tudnám a legjobban jellemezni, és természetesen színvonalas előadásokat hallhattunk. Jómagam a biológia szekcióban adtam elő, külön tetszett, hogy határon túli magyarok előadását is meghallgathattam. Az előadások után minden előadó az oklevele mellé ajándékba kapott két szakkollégiumi füzetet (SZTE Móra Ferenc Szakkollégium – Móra Akadémia Szakkollégiumi Tanulmánykötet), melyekben a szakkollégium tagjai által írt tanulmányok olvashatóak különböző tudományterületekről. Minden előadás szabadon látogatható volt az érdeklődők számára, így betekintést nyerhettünk a tőlünk távolabb eső tudományterületeken folyó munkákba.

Összefoglalva egy színvonalas konferencián adhattak elő a résztvevők, remélem, hogy jövőre megrendezésre kerül a IV. Móra Szakkollégiumi Interdiszciplináris Konferencia, szívesen részt vennék rajta, mint előadó.

-Góra Valér-