Mint egy intézet…

Gondoltam egyet, s lekérdeztettem a Szentágothai-s kurzusok oktatási adatait az utóbbi 10 oktatási félévre.

Igazából nem lepődtem meg.

Hiszen az oktatáshoz olyan széles kínálattal kapcsolódunk, s igyekszünk a tematikákat jól emészthetőre szerkesztve felkínálni, hogy inkább az tűnik rendhagyónak, aki nem válogat be minket a portfóliójába. Mert pl. hazánkban egyetemen tanulni a hagyományos húszas-hívásos tarokk játékot ugyan Szegeden is lehet, de ott nem kapsz érte krediteket. Vagy a gasztronómia alapjairól professzori előadásokat hallgatni – hogy csak olyan tárgyakat említsünk, melyeknek tananyagát saját kiadású kötetbe rendezve is elérheted. Persze, nem az a meglepő, hogy a fogyatékkal élők mozgásterápiája című kurzust fél-évente 1-2 fő (tíz félév: 20 fő) vette fel, de már ezért is minden tisztelet ELMER Diánát illeti.

A mögöttünk lévő 10 félévben közel 1.400 fő (1.397) végzett nálunk valamilyen kurzust el.

A legöbben – a teljestett kurzusok több, mint a fele (!), 740-en – bepillantást nyerhettek a gasztronómia kulisszatitkaiba GÁBRIEL Róbertnél, de 60-an nyertek HATVANI Zsoltnál bevezetést a tarokk kártyajáték tudományába (lassan mi mentjük meg a tarokkot a feledéstől, ugye HÉJJ Andreas), „alkohológus”-sá képződte magát 165 fő ugyanitt. Heten ráadásul konferenciaszervezési gyakorlatot nyertek.

83-an fenntarthatóságról hallgathattak HETESI Zsolttól. SAP-t tanultak PAULER tanár úrnál 35-en, amely kurzust azzal hirdettük, hogy az azt elvégzők nem papírt, hanem állásajánlatot kapnak. Ez persze csak a figyelembe vett időszak merítése miatt ilyen kevés, és SIMON Ilusnál és NAGY-CSIHA Zsuzsinál szintén emiatt mindössze 10, illetve 39-en hallgattak matematika és művészet kapcsolatáról. Szintén messze áll a valós számtól SZENTPÉTERI Jóska egyébként fél-évente 2-300 fős kurzusának Szentágothai-s része…és tojásírást is tanultak Jóskánál 81-en.

De pl. a Jelenkori régészet tábort – több média is beszámolt róla – vagy húszan csinálták végig, de nem kérte a kreditjét érte senki.

BÁNYAI Sanyinál sem csak a kreditet kapó 79 fő járta végig a gyakorlatokat. SZÉLL Győzőnnél különböző tárgyakat 29 fő hallgatott, habár itt jelentős volt a „külsősök” aránya.

 

A sok elvetélt kurzus-ötlet azt sugallja, hogy az előadóink bátrabbak a kurzustémák kiajánlásában, mint hallgatóik a kurzusfelvételben.