Skip to main content

MARX 200 (’18.XII.4.)

A trieri rabbi bozontos unokája, Karl Marx születésének bicentenáriuma alkalmából a Szakkollégiumunkban ügyködő KATUS László Történettudományi Kutatói Klub egy kerekasztal-beszélgetést szervezett. Az eseményre 2018. december 4-én, a PTE Rókus utcai épületének 207-es termében került sor 16.00-tól, 17.30-ig. A kerek asztalon Dr. HAHNER  Péter és Dr. KAPOSI Zoltán beszélgetett Marx örökségéről és válaszolt a hallgatóság kérdéseire. […]

Szinapszis oklevélátadó (’18.XII.5.)

December 5-én került megrendezésre a SZINAPSZIS tehetséggondozó program, hallgatómentori ösztöndíjának ünnepi átadása. A nyert pályázat megbízási dokumentumát szakkollégiumon belül működő Kálmánchey Zoltán Hallgatói Sporttudományi Kör vezetője KERTAI Bendegúz, és mentoráltja, JACSÓ Blanka vehette át. A program célja, hogy a középiskolában kiemelkedő diákok, akik a későbbiekben a Pécsi Tudományegyetemen akkarják folytatni a tanulmányaikat, minnél előbb becsatlakozhasanak a […]

Karácsonyi tojáshímzés (’18.XI.30.)

Szent Andráskor, pénteken utoljára járt oviban a tojásfestő különítmény. Ez már az ötödik alkalom, hogy a Tátorján Alapítvány az Óvodától az egyetemig program keretén belül különösen természetazonos, egyben munkaigényes és kreatív kezdeményezésként tojáshímezése  előfúrt és kifújt tojáshéjeból készít óvodásokkal karácsonyfa-díszeket. Az utolsó állomás a Dr. Majorossy utcai kicsiny óvoda volt, ahol a gyerekek nagy legalább […]

Találkozunk az OTDK-n! (’18.XI.30.)

Október 30-án a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara a testnevelés és sporttudomány szakterületen Kari Diákköri Konferenciát rendezett. A megmérettetésen számos hallgató vett részt, köztük a Szentágothai János Protestáns Szakkollégiumán belül működő Kálmánchey Zoltán Sporttudományi Hallgatói Kutató Kör tagjai is. A közel fél éve alakult Kutató Kör eddig tevékenysége sem elhanyagolható (egészség nap – és nemzetközi konferencialátogatás, […]

Sörfőzdelátogatás (’18.XI.29.)

Vége felé közeleg a Szakkollégium második – harmadik legnépszerűbb kurzusa, az Alkohológia – Felső Fokon. Talán nem lep meg senkit, hogy a népszerűségi listát az orvoskaron futó „Add el magad” prezentációs technikákat oktató kurzus vezeti, átlagosan 160-180 fős hallgatósággal. Tehát, ha SZENTPÉTERI bemegy egy órára, bizony 160-an várják. Akinek az óráira nem szégyelltek beülni híresen […]

Állatok Világnapja (’18.X.15.)

Az Állatok Világnapjának jegyében szervezett Szakkollégiumunk adománygyűjtést a Misina Természet és Állatvédő Egyesület számára. Akciónk egészen november végéig tart; a Pécsi Tudományegyetem Halassy Olivér termében várjuk a segíteni vágyók adományait. A gyűjtés mellett fontosnak tartottuk, hogy az érdeklődők megismerhessék azon Egyesület munkáját, melyet segíteni kívánnak felajánlásukkal. Ennek jegyében meghívtuk a Misina Egyesület vezetőjét, Farkas Tamást, […]

Az origami világnapja (’18.X.24.)

Közös hajtogatás (’18.X.24.) Október 24-e az origami világnapok kezdőnapja, melynek alkalmából szakkollégiumunk közös hajtogatásra invitált minden kedves érdeklődőt. A foglalkozás elején rövid ismertetőt hallhattunk erről a művészeti formáról; a Magyar Origami Kör vezetőjétől: Wogerné Sági Judittól, és a Pécsi Origami Kör vezetőjétől: Pelléné Szabó Évától. Lillian Oppenheimer születésének napjához kötik a papírhajtogatás ünnepnapját, aki az […]